Szövetségünk története

A Nemzetközi Testőr Szövetség (International Bodyguard Association), valamint az ILETA (International Law Enforcement Training Agency) magyarországi irodájának megalapításával kapcsolatos ötlet 2001 őszén fogalmazódott meg bennünk. Közismert tény, hogy a hazai civil biztonsági szféra a maga - akkor még nem egész - tizenkét év tapasztalatával messze alulmaradt az EU tagállamok, illetve a fejlett országok szakmai színvonalától. A rendszerváltás óta eltelt idő alatt nyilvánvalóvá vált hiányosságok ismeretében, a magyar biztonsági szakemberekben (a vagyonőröktől kezdve, a testőrökön át, a biztonsági cégvezetőkig) érzékelhetően kialakult az igény, hogy felzárkózzanak a civil biztonsági területén is nagyobb tapasztalati hátérrel rendelkező kollegáikhoz.

Abban az időben többen úgy gondoltuk, hogy sürgetővé vált egy nemzetközi szinten bevezettett és kipróbált, működő személyvédelemmel foglalkozó szervezet oktatási rendszerének meghonosítása. A fent leírt tények indították el azt a folyamatot, melynek eredménye képpen James G. Shortt a Nemzetközi Testőrszövetség főigazgatója 2002. május 15-én Budapesten megalapította az IBA magyarországi irodáját.

Az IBA Magyarország Kft. így két oktatási centrumot is elindított, egyrészről az IBA testőrképzési programját, másrészről az ILETA képzési centrumát, mely az általános és speciális biztonsági területeken dolgozó szakemberek számára biztosít magasabb szintű szakmai képzést.

no more spam