Iskolai ámokfutók, képzett gyilkosok

Az elmúlt év nem kímélte meg sem Amerikát, sem a világ más civilizált országait attól a brutális erőszaktól, amellyel a hetvenes évek óta egyre többször szembesülünk, és amelyre sokan az egészséges és jó szándékú emberek közül sehogyan sem találnak magyarázatot.  A newtowni általános iskolában 2012. december 9-én lezajlott mészárlás, melyben a 20 éves ámokfutó 7 embert ölt meg - nagyrész 5-10 év közti gyermeket -, az egyik legsúlyosabb és legkegyetlenebb ámokfutás volt az Amerikai Egyesült Államok történelmében. Az eset után az amerikai közvélemény intenzíven sürgeti a valódi megoldások keresését és bevezetését melyekkel megelőzhetővé válnának a hasonló esetek.  A demokraták Obama elnökkel az élen a fegyvertartás szigorítását, és szigorúbb törvényi szabályozásban látják a garanciáját a fegyveresen elkövetett bűncselekmények csökkenésének ami azonban a fegyvergyártó vállalatok által erősen támogatott republikánusok szerint nem oldaná meg a helyzetet. Jeremy Shane vállalkozó, az amerikai igazságügyi minisztérium egykori munkatársa szerint az elmúlt években ámokfutások amerikában azért következhettek be mert a fegyverek "buták". "A fegyvereknek tudniuk kellene, hogy iskolákban, templomokban, kórházakban és áruházakban nem sülhetnek el". Az Amerikai Titkosszolgálat Nemzeti Veszélyfelmérési Központ (NTAC) a preventív és válságkezelő iskolai szabályzatok és szervezetek működtetésében vélik felfedezni azokat az eszközöket, amelyekkel a hasonló katasztrófák bekövetkezése megelőzhető.

Dave Grossman, a nyugdíjas amerikai Ranger ezredes, aki mind kiképzőként, mind a West Point pszichológia professzoraként szakértője az emberi erőszak problémakörének, munkáiban egy merőben más szemszögből mutatja be ezeknek a fegyveres ámokfutásoknak ok-okozati összefüggéseit. Tényfeltáró írásai tálcán kínálják fel a meglepően egyszerű megoldást az erőszak visszaszorítására, annak tudatában, hogy e cél megvalósítása rendkívül széleskörű nemzeti és nemzetközi összefogást igényel.

Grossman szerint ugyanis mind az elkövetők torz személyiségéért, mind a hatékonyságukért a videojátékok és a média által közvetített erőszak a felelős. Egybehangzóan állítja ezt az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA), az Amerikai Gyermekgyógyászati ??Akadémia (AAP) tiszti főorvosa, valamint az amerikai legfőbb ügyész is.

Ezen álláspont képviselői ma is arra az Amerikai Orvosi Szövetség Folyóirata (JAMA) által közzétett tanulmányra hivatkoznak (1992), amely a tévéerőszak hatásáról szól.  Eszerint, azokban a nemzetekben, régiókban, illetve  városokban, ahol a televízió megjelent majd elterjedt, egy azonnali erőszakrobbanás történt a játszótereken, és a gyilkossági arány 15 éven belül megduplázódott. Ennyi időbe telik ugyanis, amíg egy brutalitáson felnevelkedett kisgyermek, eléri a "primer bűncselekmény" elkövetésének korát.

Az Egyesült Államokban évente több mint 10.000 gyilkosságnak mintegy a fele a televízió által közvetített erőszak hosszú távú gyermekkori expozíciója. A JAMA arra a következtetésre jutott, hogy az 1950-ben bevezetett televízió az okozója annak a jelenségnek, hogy megduplázódott a gyilkossági ráta. 

A tanulmány kimutatta, hogy a televízió elterjedésétől a kilencvenes évekig a súlyos testi sértések száma több mint hétszeresére nőtt Amerikában, és az egy főre jutó támadások csaknem ötszörösére nőttek Kanadában, Norvégiában és Görögországban, valamint körülbelül négyszeresére Ausztráliában és Új-Zélandon. Megháromszorozódtak Svédországban, és mintegy megduplázódtak: Belgiumban, Dániában, Angliában, Walesben, Franciaországban és Magyarországon. Japánban a fiatalkori erőszakos bűnözés 30 százalékkal nőtt egy éven belül 1997-ben.

Az emberölés készsége nem természetes képesség!

 

Grossman azt állítja, hogy a videojátékokhoz nagyon hasonlít az a módszer, ahogy a katonákat megtanítják ölni különböző szimulációs technikák segítségével. A legtöbb katonában ugyanis a kiképzések során át kell szakítani egy gátat, hogy embert tudjon ölni.  A legtöbb állatfaj egészséges tagjainak van egy erős, természetes ellenállása a gyilkolással kapcsolatosan saját fajtáján belül. Az állatok például, akik agancsokkal és szarvakkal tusakodva vívják ki helyüket a hierarchiában, amikor fajtársukkal harcolnak - szemben a más fajokkal vívott harcban, amikor létfontosságú szervekre támadnak – óvják a társukat a komoly sérülésektől.  A piranha mindenbe belevájja agyarait, de amikor fajtársával harcol, csak egymás farkát ráncigálják.  A csörgőkígyó harap, de ha egy másik csörgőkígyóval küzd, csak birkóznak egymással.

A második világháború alatt felfedeztük - mondja Grossman - , hogy az egyes lövészeknek csak 15-20 százaléka tüzelt egy felállított ellenséges katonai alakra.[1]  A katonáknak csak egy kis százaléka kész és képes ölni. Amikor a hadseregben ez tudatosult, változtattak a képzési módszereken, melynek eredményeképpen Vietnamban a tüzelési ráta több mint 90 százalékra emelkedett.

E tények ismeretében még megrázóbb az az eset, ami Kentucky állambeli Paducahban történt 1997-ben, ahol egy Michael Carneal  nevű 14 éves gyerek , miután lopott egy 22-es kaliberű pisztolyt, nyolc lövést adott le egy iskolai imacsoportra. Ötöt közülük fejlövéssel végzett ki, hármukat felsőtestükön találta el. „Számos kiképzést tartottam már elit egységeknek a hadseregnél és törvényvégrehajtó testületeknél  – fűzi hozzá Grossman – , de ehhez hasonló teljesítménnyel még sohasem találkoztam. Sehol a hadsereg és törvényvégrehajtó testületek évkönyveiben nem találtunk ilyen teljesítményt.”

Hogyan lehet, hogy egy tizennégy éves fiú, aki életében még sosem fogott fegyvert a kezében, ilyen jártasságra tegyen szert a gyilkolásban?

Gyermekeinket ölésre képzik!

Grossman bemutatja milyen módszereket alkalmaz a hadsereg, hogy egészséges emberekből olyan természetellenes magatartást váltson ki, melynek során azok, gátlásaikon átlépve alkalmassá válnak embertársaik életének kioltására. Sorra véve a hadsereg által használt metódusokat feltehetjük magunknak a kérdést, hogy a média és a játékgyártók által közvetített programok vajon nem ugyanezeket a módszereket alkalmazzák e gyerekeinknek gyártott programjaikon keresztül.

  • Az elállatiasítás programja során megalázó és agresszív kezeléssel átprogramozzák, és brutalitásra kondicionálják az újoncokat.
  • A klasszikus kondicionálással kifejlesztik a pavlovi reflexüket, és erőszakosságukat, kellemes élményekkel jutalmazzák.
  • Az operáns kondicionálással automatizálják a célpont és az ölés folyamata közti kapcsolatot.
  • A mintaadással pedig biztosítják a katonák egységes és mintaszerű viselkedését.

Mind a Hollywoodi filmek, mind a harci játékok készítéséhez ma már katonai szakértőket alkalmaznak, hogy egyre realisztikusabb élményeket nyújtsanak a felhasználóknak.

Clinton elnök 1999. április 24-ei rádióbeszédében röviddel a Littleton-i középiskolai mészárlást követően David Grossman-re hivatkozva kijelentette:”…ezek a játékok a fiatalokat egy katonai képzési program precizitásával tanítják meg ölni, miközben egyik sem biztosítja a jellem és karakterformálás programját…”  A katonákat gyilkolásra képzik, de nem cél az, hogy minden gátlást lebontsanak bennük, ami az élet kioltásával szemben természetesen sajátjuk. Az ölési képességüket az ellenséggel szemben aktiválják, míg a sajátjaik iránt még nagyobb felelősségvállalásra ösztönzik őket. Társainak, hazája polgárainak, családjának élete így még nagyobb értékké válik. A harci videojátékok „képzési programja” ezen a területen magára hagyja a magányos gyermek felhasználókat. Legtöbb esetben senki sincs, aki megtanítaná őket arra, hogy az emberi élet kioltása mind morálisan, mind jogi értelemben csak akkor elfogadható, ha saját vagy mások életét máshogyan nem tudja megmenteni.

Elállatiasítás

A hadseregben:

 Mi történik a kiképző táborban?  A fejet leborotválják, megfosztják őket az alapvető emberi tisztelet jogától (régebben a magyar hadseregben is volt egy mondás: „Az inas és a katona nem ember.”) és meghatározott megalázó módszerekkel kényszerítik őket arra, hogy feladják az összes maradék egyéniségüket. Az a megbecsülés ugyanis, mi nem jár nekem, még inkább nem jár az ellenségnek. Ha engem halálra szántak, könnyű elfogadni, hogy az ellenséges katonának sincs nagyobb értéke. Képzésük során - melyben könyörtelenségre kondicionálják őket -  , az a cél, hogy teljesen beilleszkedjenek egy gyilkos környezetbe.                                                                   

A végén magához ölelve az erőszakot, megtanulja és elfogadja azt, mint egy normális és alapvető túlélési képességet a brutális új világban.” (Grossman)

A médiában:

Tehát valami nagyon hasonló történik ahhoz, mint amit a média által közvetített erőszak tesz a mi gyerekeinkkel. Ez már elkezdődik a gyerek 18 hónapos korában, amikor elkezdi utánozni, amit a tévében lát. Hat-hétéves koráig lelkileg, fizikailag képtelen felismerni a különbséget fantázia és a valóság között. Azaz, ha egy gyermek azt látja, hogy valaki a tévében, lelő, leszúr, megerőszakol vagy meggyilkol valakit, számára ez valóság, és így fordulhat elő, hogy néhányan közülük az ölést és az erőszakot egy normális és alapvető túlélési képességként fogadják el.

Klasszikus kondicionálás

A hadseregben:

Olyan „katonákat” hoz létre, akik nemcsak képesek ölni, de élvezik is azt.  A második világháborúban, a japánok, egyes fiatal katonáikat arra kényszerítették, hogy bajonettel halálra kínozzanak ártatlan foglyokat. Ezt követően  katonatársaik ünnepelni kezdték őket, a legjobb ételeket kapták, prostituáltakat hozattak nekik, így megtanulták társítani az erőszakot az örömmel.

A médiában:

Ez a technika erkölcsileg annyira kifogásolható, hogy nagyon kevés példát találni rá a modern amerikai katonai kiképzések történetében, a média viszont valami hasonlóan tréningezi a gyermekeinket. A tinédzser nézi az élénk képeket az emberi halálról és a szenvedésről, mindeközben körülveszi barátai társasága, nevetés, pattogatott kukorica, kóla, esetleg barátnője parfümének kellemes illata[2]

Operáns kondicionálás

A hadseregben:

A korábbi háborúkhoz hasonlóan a második világháború során is képezték a katonákat a céllövészetre, és a kiképzések során kiváló eredmények születtek. A csatatéren azonban a lövészek nagyszámban csúfos kudarcot vallottak, mivel a katonákra itt nem a gyakorlatokon megszokott kör alakú célok, hanem emberek támadtak. Ma a lövészeti kiképzéseken reális, ember alakú sziluett bukkan fel a látómezőben. Ez az inger.  A kondicionált válasz pedig az, hogy ha rálő a célra és eltalálja, az lebukik. Inger és válaszinger és válasz ismétlődik százszor és százszor. Így, amikor a harcban valaki felugrik egy fegyverrel a kezében, a katona reflexszerűen fog lőni és ölni.

A médiában:

A videojáték-gyártók zömében ezen készséget fejlesztő „kiképző szoftverekkel” látják el gyerekeinket. Ez az oka annak, hogy olyan fiatalok, aki sohasem lőttek éles fegyverrel, képesek a hivatásos katonákat megszégyenítő fegyverkezelési teljesítményre.

Mintaadás

A hadseregben:

 Miután az újoncokban lerombolták a civil életben kialakított értékrendjüket, az új felépítéséhez szükség van egy modellre, akivel lehet azonosulni és akihez lehet hasonulni. A katonák példaképe a kiképző őrmester. Ő személyesíti meg az erőszakot, az agressziót és a fegyelmet. A kiképző őrmester a hadseregben ugyanaz a minta, mint a gyermekek hősei: filmsztárok, mint James Bond és Jason Bourne, vagy más akcióhősök, akik példaképként nagy hatást gyakorolnak a befolyásolható fiatalokra és tinédzserekre.

A médiában:

Az 1970-es években megismertük az úgynevezett „fürt öngyilkosság" jelentését, ahol a tini öngyilkosságokról beszámoló tévéjelentések voltak közvetlenül felelősek számos, ezeket az eseteket másoló tinédzser öngyilkosságért. Emiatt a televíziós állomások ma már általában nem számolnak be tini öngyilkosságokról. De amikor a tizenéves gyilkosokról jelennek meg képek a tévében, a hatás tragikusan hasonló. Ugyanis ha vannak gyermekek, akik hajlandóak megölni magukat azért hogy a tévében szerepeljenek, akkor törvényszerűen vannak gyerekek, akik hajlandóak gyermekeket ölni ugyanezen figyelemfelkeltés érdekében. „Nem számít, milyen valakinek a tette, ha a tévében szerepel, és így egy hírességgé válik, valaki, valahol, utánozni fogja őt. „ A figyelem központjába helyezés a hatást felnagyítja és példaképpé teszi a gyilkost a többi tinédzser előtt.

Ma már egyre többen értenek egyet David Grossmannal abban, hogy ez a vírus, az erőszak világszerte terjed. Mint a szívbetegségek esetében, számos tényező szerepel az erőszakos bűncselekmények okai között is, és soha nem szabad lekicsinyelni ezek közül egyiket sem. De van egy új elem, amely jelen van minden nemzetben, amely azonos gyümölcsöt terem minden esetben, nevezetesen a média és videojátékok erőszak közvetítő tevékenysége, amely „szórakoztatás” címszó alatt kerül bemutatásra a gyermekek számára, és amelyről mára kiderült, hogy nem fékezhető meg pusztán cenzúrázással. A vírusgazdáknak és a vírus terjesztőinek fel kell ismerni felelőségüket ennek a járványnak a kialakulásában, és korlátozniuk kell saját mozgásterületüket, ha pedig ezt nem teszik meg, nekünk, apáknak és anyáknak kell karanténba helyeznünk őket.

Budapest, 2013.január 18.

Elek József



[1](Marshall, 1998). On Killing (Grossman, 1996), Oxford Companion amerikai Military History (1999).

[2]  Grossman & DeGaetano, 1999.

 

no more spam