Évforduló

Malcolm X ma lenne 85 éves.

1965 febr 21.-én az Afroamerikai Egységszervezet megalapítóját, Malcolm X-et nyilvánosan meggyilkolták a harlemi Audubon zsúfolásig megtelt báltermében. Az előzmények ismeretében merénylet a külső szemlélő számára nem volt meglepő. Malcolm hetekkel a rendezvény előtt is kapott már halálos fenyegetéseket, és azt sem lehet mondani, hogy nem vette komolyan, de az ügy amit szolgált, számára megérte a kockázatot. Egy héttel az ominózus rendezvény előtt a Elmhursti házára molotovkoktélt dobtak, ami az addigi legsúlyosabb támadás volt immár nemcsak személye, de családja ellen is. A rendezvényre már megerősített létszámú testőrség kísérte, de feladatuk inkább a tömeg távoltartása volt mint egy merénylet megelőzése.

Néhány percel a rendezvény megkezdése után két férfi ordibálni kezdett, majd tröni és zúzni a bútorokat, amivel egy általános zavart hoztak létre a teremben. Rögtön ezek után a terem egyik sarkában füstgránátot robbantottak fel, melynek füstje lassan betöltötte az egész helységet. Ekkor elöbb egy férfi ált fel az első sorból aki melbe lőtte a szónokot, majd két másik férfi is lövéseket adott le Malkolmra. A testőrök közül egy viszonozta a lövéseket a menekülö de még mindíg tüzelő merénylőkre, és  Talmadge Hayer-t sikerült is lábon megsebesítenie. Hayerrel együtt öszesen három embert ítéltek életfogytiglanra a gyilkosságért. A vizsgálat melynek eredménye képen ez az ítélet született, a fekete muzulmán szeparatista mozgalomra az Iszlám Nemzetre öszpontosult, melynek korábban maga M.X volt a szóvivője. Szakítása a mozgalommal azért következett be, mert az Iszlám Nemzet alapállása szerint a a fekete identitás megörzését elkülönülve és akár erőszak alkalmazásával is meg kell valósítani. Malkolm érezte, hogy ennek hatására a rasszizmustól mentes de fehér társadalomban ellenérzések, ellenségeskedések jönnek létre a feketékkel szemben. Az általa mutatott út kifejezetten a rasszizmussal és annak képviselőivel kívánt harcolni békés módszerekkel. A merényletet és Malcolm haldoklását végignézte négy lánya és várandós felesége.

Vajon megelőzhető lett volna a tragédia, és ha igen, hogyan? Valójában mi vezetett a merénylethez és vajon tényleg az Iszlám Nemzet tagjai követték el azt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések és kutatások tucatjait olvashatjuk az üggyel kapcsolatosan. Malcolm X ma lenne nyolcvanöt éves.
 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Megfelelő intézkedés

Szerintem már a zavarkeltés idején ki kellett volna menekíteni a védett személyt egy jól őrizhető szobába az incidens végéig, ezután a magas kockázati változat szerint folytatni a védelmet... vagy akár véglegesen kimenekíteni a védett személyt és rendőrségi ellenőrzést kérni.

-A rendőrségi ellenőrzést is fontosnak tartanám ilyen esetek után, de ez nem változtat semmit az előzőekben leírtakon.

Zsolt

no more spam