Mór? Gazdagrét? Villányi út?

Mór… Gazdagrét… Villányi út… A Krízismenedzsment konferencia társszervezojének állásfoglalása a szeptember 20-i halálos kimenetelu bankrablás kapcsán 2004. szeptember 20-án, délelott 10 óra 40 perckor tűzharc kezdődött a gazdagréti OTP fiókban. A biztonsági őr több lövéssel ártalmatlanná tette a bankrablót, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. (A két nappal késobbi Villányi úti bankrablás szerencsére nem követelt életet, csak pénzt). Az azóta sok vitát és kérdést felkavaró helyzetet értékelte az International Bodyguard Association magyarországi szervezete, az IBA Magyarország Kft. ügyvezeto igazgatója, Elek József.
 

Morális megítélés: ami mindannyiunk felelossége.
Mindenképpen sajnálatos amikor olyan körülmények közt veszti életét egy ember, hogy mind maga, mind az életét kioltó fél döntési helyzetben van. De kié a felelosség? Ebben az esetben meggyozodésünk hogy a rablóé. A rabló többször is döntési helyzetben volt, viszonylag hosszabb ido állt a rendelkezésére, hogy megváltoztassa döntését mint a biztonsági ornek, akinek tizedmásodpercei voltak erre. Sajnos egy ilyen esetben választania kell az ornek a saját, illetve az általa védelmezett emberek és a rabló élete között, és ha meg akarjuk ítélni, nekünk is ezt kell tenni. Ha pedig választani kell, akkor inkább a rabló veszítsen.

Szakmai vélemény: Veszélyeztette-e az or ezzel a magatartással ártatlanok életét? Nem. Ugyanis nem sérült meg ártatlan személy, mert a biztonsági or jól tudta alkalmazni azt, amire kiképezték. Ha azt kezdjük vizsgálni, mi történhetett volna, nagyon messzire jutunk, ahol nem találjuk meg a választ a kérdésünkre. A biztonsági oröknek meg kell, hogy legyen a képességük arra, hogy ilyen és ehhez hasonló kríziseket kezelni tudjanak. Az IBA évtizedek óta tart képzéseket fegyveres szolgálatokat teljesíto hivatásos, és civil szakembereknek és bizton állíthatjuk, fel lehet készíteni minden biztonsági ort arra, hogy megfeleloen reagáljanak ezekben a helyzetekben és azokat úgy oldják meg, hogy ne sérüljenek meg ártatlanok. Ez nem mindig azt jelenti, hogy fegyvert kell használnia, azonban e konkrét esetben ez volt a jó megoldás.
Mit lehet tenni, hogy ilyen tragédiák ne forduljanak elo? Vagy tegyük fel úgy a kérdést, hogy mit lehetett volna tenni, hiszen a móri eset óta szinte semmit nem tesznek a megelozésért. Ez nem a törvényhozók felelossége, nem a biztonsági oré, hanem azoké, akik nem kérnek szakmai segítséget vagy nem alkalmazzák a kínált lehetoségeket. Mert vannak megoldások, amik azt a célt szolgálják, hogy megnehezítsék egy bankrabláson gondolkozó ember dolgát, és megakadályozzák, hogy fegyverrel lépjen a bankba. A biztonságtervezo, biztonságtechnikai és biztonsági szolgáltató cégek rendelkeznek a megoldásokhoz szükséges technikai és taktikai javaslatokkal és eroforrásokkal. Az ő feleloségük, hogy ezeket az érintett pénzintézetek elé tárják, a pénzintézetek felelos vezetoinek felelossége viszont, hogy éljenek azokkal.

A jogi háttér: a személy- és vagyonor a feladata ellátása során vegyi eszközt (gázsprayt), gumibotot, orkutyát, valamint - az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint - lofegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál és azokat csak jogos védelmi helyzetben, illetve végszükség esetén alkalmazhatja. (1998. évi IV. törvény a vállalkozás keretében végzett személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól )
A Rendőrségi állásfoglalással megegyezően a fenti megfogalmazás alapján mi is megállapíthatjuk, hogy jelenlegi jogszabályok alapján a biztonsági őr helyesen járt el. Egyetértünk azokkal a véleményekkel, amelyek nem találják elegendőnek a fenti szabályozást egy ilyen hordereju kérdésben, az ügy elbírálásához nézzünk meg egy adoptálható szabályzatot a Honvédség felállított őreire vonatkozóan (talán a leginkább hasonlónak mondható munkakör).
A felállított őr köteles fegyvert használni, ha…

  • őt magát, vagy az általa őrzött személyt támadás éri, vagy annak közvetlen veszélye fenyegeti;
  • az őrhelyet, a szomszédos őrhelyet, az őrzött létesítményt stb. támadás éri, vagy annak közvetlen veszélye fenyegeti;
  • az őrhelye felé közeledő vagy az őrzött objektumba behatoló személy felszólításra nem áll meg;
  • az általa feltartóztatott vagy kíséretére bízott személy (fogoly) szökik;
  • a fogdában őrzött fogoly kitör vagy megkísérli a kitörést.
  • A fegyverhasználatot meg kell előznie:
  • más személy segítségül hívásának;
  • kényszerítő intézkedéseknek;
  • figyelmeztetésnek, hogy fegyverhasználat következik;
  • figyelmeztető lövésnek.

A fegyverhasználatot megelőző intézkedések részben vagy teljesen mellőzhetők, ha az eset összes körülményei folytán a megelőző intézkedésekre már nincs idő, és a késedelem súlyos következményekkel járhat. (MH Szolgálati Szabályzata)

 

no more spam