Mészárlásra készült az egyetemista: 22 emberrel akart végezni

Mészárlásra készült a 22 éves egyetemista

Huszonkét embert akart kivégezni egy budapesti egyetemista. A férfit a rendőrség elfogta, részletes beismerő vallomást tett – jelentette be a BRFK bűnügyi igazgatója pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten.
Bodnár Zsolt elmondta, hogy a 22 éves fiatalember, aki sportlövőként egy 9 milliméteres Parabellum típusú fegyver tulajdonosa volt, azt tervezte, hogy egy fővárosi bevásárlóközpontban vagy a saját egyetemén válogatás nélkül huszonkét embert kivégez, és erre a „mészárlásra” már tudatosan több mint másfél éve készült.

A bűnügyi főigazgató közlése szerint a rendőrség csütörtökön kapott információt az erőszakos bűncselekmény előkészületéről, de kiderült, a fiatalember baráti körében már régóta köztudott volt, hogy ilyenfajta merényletre készült. Különböző honlapokon az 1990-es évek elejétől Európában és az Egyesült Államokban történt iskolai lövöldözéseket tanulmányozta, saját honlapján pedig egy már általa elkövetett merényletről írt verset, amelyben indítékát is megnevezi, illetve tudatja, hogy a mészárlást követően nem néz a hatóságok szemébe, öngyilkos lesz – mondta Bodnár Zsolt.

Az elmeszakértő által már megvizsgált fiatal „személyiségzavaros”, de az elfogása után részletes beismerő vallomást tett szándékáról, így elismerte, hogy „beteges vonzódást érzett a világ országaiban történt iskolai mészárlások iránt”, és e célból iratkozott be egy sportlövőklubba, ahol a pontlövészetet gyakorolta. A rendőröknek azt is elmondta, hogy egy-egy alkalommal már besétált a fegyverével az egyetemére, és egy plázába, de mint azt a kihallgatásakor vallotta, „ma sem tudja, miért nem követte el akkor a merényletet”.

Állítása szerint – mint azt Bodnár Zsolt a sajtótájékoztatón közölte – azért akart huszonkét embert kivégezni, „mert 22 rossz éve volt”. A férfit csütörtökön az utcán fogták el a rendőrök. A lakásán tartott házkutatás során a 9 milliméteres, engedéllyel tartott Parabellum lőfegyvere mellett egy gázpisztolyt is találtak, amelyre szintén volt engedélye, illetve lefoglalták számítógépét, amelynek internetes kezdőlapján egy 1999-es külföldi iskolai mészárlás képe volt.

A fiatalembert, akiről a rendőrség annyit árult el, hogy S. Ábelnek hívják, a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását több emberen elkövetett emberölés előkészülete miatt. A férfi péntek hajnalban részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy melyik bevásárlóközpontban akart támadást végrehajtani, és azt sem, melyik egyetemre jár, illetve melyik karnak a hallgatója.

Még mindig dühös magára

A Népszabadság internetes oldala úgy tudja, hogy a ELTE jogi karára járt az a 22 éves fiatalember, aki huszonkét embert akart megölni egy fővárosi bevásárlóközpontban. A nol.hu információja szerint S. Ábel tavaly októberben fegyverrel ment a kampuszra, és állítása szerint még mindig dühös magára, hogy tervét nem hajtotta végre.

(MTI)

 

Comment viewing options

Select your preferred way to display the comments and click "Save settings" to activate your changes.

Tévé és internet

olvastam egy felmérést arról hogy a fiatalok milyen sok időt töltenek tévézéssel és internetezéssel.
Ha belenézünk főműsoridőben miket sugároznak a tévében, csak gyilkossággal, brutalitással találkozhatunk. Pl:CSI Miami helyszínelők, New York-i helyszinelők,NSIS, Dr.Csont,Gyilkos elmék, Gyilkos számok stb.
Az interneten a legkeresetebb online játékok szintén ilyen tartalmuak.
Metin 2,Gates of Andaron stb. (A videojátékok szintén.)
Ha valaki ezeket folyamatosan nézi nem csodálkozom hogy brutális lesz és az emberség szinte eltünik belőle.
A sok véres kép és erőszakos jelenet,és a a nők megalázása az emberek iránti tiszteletet kiöli a fiatalokból ha ezek után mondjuk még otthon vagy környezetükben sem találkoznak egy megfelelő példa mutatással. S. Ábelről olvastam hogy köpködte és verte a szüleit renszeresen.( ha én ilyet tettem volna engem apám és anyám is lilára vert volna. Az ORTT helyében én nem csak "Mónika Springer" és "Józsi barát" tartalma miatt büntetnék....

Ajánlom ezt a cikket!

Rövid észrevétel

Nekem ez a cikk jelzi leginkább a probléma forrását.

http://www.origo.hu/itthon/20100203-petervasara-megerositett-rendori-jel...

A profi bűnözők egy külön eset, de kér valaki is alkalmassági papírokat a bolhapiacon, mert az ottani alkalmasságot szerintem Deák Ferenc igazolja.

Én fontosnak tartom a büntetések szigorítását de ezen a fegyvertörvényen és közbiztonságon, egy élet és vagyonvédelmi értékeket lényegesen jobban kezelő MEGLAZÍTOTT póráz segíthet, különben arra ébredünk egy nap, hogy a mikulás előkészítette a nejlonzsákot is a teli hátizsák mellé.

Az utóbbi hasonló esetek mind sportfegyverről szólnak, de mikor lesz a magyar embernek joga az önmaga és családja megvédéséhez?!

V. Zsolt

Alkalmassági viszgálat

Én egyáltalán nem csodálkozom a dolgon. Nem tudom,hogy külföldön milyen pszichológiai alkalmassági vizsgálat van, de nálunk enyhén szólva gagyi. Én ha őrült lennék, akkor is lazán megkapnám az alkalmasságot, arra az egy órára simán tudnék színlelni. :))) A sablonos tesztekre a válaszok enyhén szólva betanulhatók.

A négyévente kötelező vizsgálati időközről nem is beszélve. Nem kell 4 év arra, hogy egy normális emberből őrjöngő állat legyen. Elég egy esemény ,ami alatt összeroppan.

szerintem az alkalmassági elfogadható

Lehet, hogy vannak különbségek az alkalmasságit kiadó helyek között, de ahol én voltam eddig minden alkalommal megfelelőnek találtam. Annak ellenére, hogy a személyes beszélgetéseket más-más pszihológus végezte. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez egyes helyeken sokkal felszinesebb, de én még ilyet nem tapasztaltam. A tesztek nem sablonosak a válaszok nehezen tanulhatóak be, mivel nem autoamata vizsgáztat, hanem szakember.
Egyetértek azzal, hogy 4 év alatt sok minden történhet.. De az már a környezet felelőssége is, hogy észrevegyék a változások jeleit és tegyenek is ellene.
Azt gondolom, hogy az eddigi szabályozás megfelelő volt ez idáig. Az emberek változtak meg... Át kell gondolni ezeket a változásokat és figyelembe kell venni az újak kialakitásánál. De a szakemberek reakcióiból az is jól látható, hogy komolyan tanulmányozták az elmúlt időben történt eseteket és a Pécsi ámokfutást is. Látható, hogy a megelőzésre is törekszenek. Az internet is segitette a dolgukat.
Bár már elhangzott, de attól tartok, hogy nem igazán merik publikálni a tényleges okokat, mert félnek bizonyos politikai reakcióktól. Holott ennél a személynél is jól kimutatható a gyülöletnek és a destruktiv ideologiáknak a hatása a személyiségére, amelyek idáig jutatták és nagyon valószinü, hogy a tettekig is eljutott volna (szerintem). Szóval sokat számit a környezet, ismerősök, osztálytársak stb. benyomásai az illetőről. A sportlövő egyesületben szerintem kicsi az esélye, hogy kiszúrják, kivéve, ha valaki közel kerül hozzá és többet megtud róla. Ha betartja a szabályokat és fegyelmezetten edz, nem csinál semmi feltünőt és nem ejt el szélsőséges megjegyzéseket, nem rambózik stb. nincs miért kiszúrni..
Azért ne felejtsük el ez az eset nem történt meg, de minden jel arra utal, hogy megtörténhetett volna..

Vá.

Hát igen, az is igaz, hogy lehetetlen mindent szabályozni, de igazából az is baj, hogy sok esetben már "nincsenek" szankciók sem, az ilyen cselekmények után. Most az említett esetben kíváncsi leszek a végső ítéletre. Szerintem, mivelhogy az elmezavarra hivatkoznak, az elkövetőt nem csukják majd börtönbe. Majd kötelezik, hogy járjon terápiára. Valószínűleg eltiltják a lőfegyverhasználattól,de szabadon élheti továbbra is az életét, és semmi nem akadályozza meg, hogy újra hasonlókat csináljon. Számos ilyen esetről hallottam. Hűvösvölgyi szanatórium már megszűnt. Régebben a hasonló eseteket odaküldték.

Ismerősöm falujában, Csongrádban történt a következő eset. Egy kapáló öregasszony fejbe vágta a szomszédasszonyát kapával, aki meghalt. Nem volt különösebb oka, csak rájött. Pontosan nem tudom, hogy mi volt a diagnózis, de valami idegi baj, vagy elmezavar miatt nem zárták börtönbe. Ugyanott lakik és végzi a dolgait. A háza előtt pedig nap, mint nap általános iskolások közlekednek. Ha lenne gyerekem és arra járna iskolába, én félteném.

iskolai vérengzések

Hát éppen lenne, bár elég elméleti a dolog.
1-2 főiskolán van már beléptetés(forgóvilla, beléptető kártya stb.)
A beléptetőkapura esetleg szerelhetnének detectort is. Amelyek legalább a kést, lőfegyvert kimutatnák, amit a a beléptetés pillanatában el lehetne kobozni. Ez csak mérsékelné nem megszüntetné a vérengzéseket. Az ellen semmit nem lehet tenni, hogyha 2-3-an összevernek valakit.

Azért írtam,hogy ez csak elmélet, mert akkor minden piercinget és egyéb tárgyakat is kimutatna. A diák kipakolhatná a tolltartóját is. Túl sok idővel és kellemetlenséggel járna a beléptetés.
Lehet ezt még fokozni azzal, hogy a diákokat és a biztonsági személyzetet fel lehet előre készíteni erre.....

Ámokfutás

Úgy tudom, hogy azért volt fegyvere mert tagja volt egy lövészklubnak.
A lövészklubok kiépített lőtéren végezhetik tevékenységüket.
Elvileg máshol nem használhatják.
Akkor miért vihetik ki a lőtérről a fegyvert a tagok?

no more spam